Létrehozva: 2017.03.29.

Szomorú döntés, visszavonul olimpiai érmesünk

A 29 éves sportolónak rengeteg mûtétje volt az utóbbi években, csak a bal vállát négyszer operálták. A szabálymódosítások sem kedveztek neki.

Bejelentette visszavonulását Módos Péter, a 29 éves birkózó a 2012-es londoni olimpián szerzett bronzérmet az 55 kilósak kötöttfogásúak versenyében. Az utóbbi években viszont többször is műtötték, ráadásul a szabálymódosítások sem kedveztek neki.

„Összevonták az ötvenöt és a hatvankilós súlycsoportot, így született meg az ötvenkilenc kilogramm, amely az egyik legerősebb és legsűrűbb kategória lett; a legutóbbi szabályváltoztatások során pedig kivették a kötöttfogásból a lenti helyzetet, én meg köztudottan abban voltam igazán jó. Úgy voltam vele, hála istennek, sikerült olyan eredményeket elérnem a birkózásban, amelyekre büszke lehetek, s méltóképpen szerettem volna kiszállni a sportágból – nem akartam haszontalanul további éveket elfecsérelni” nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Módos.

„Minden sérülésem, műtétem után hónapok teltek el, fél éveket hajigáltam ki az ablakon, és utána minden egyes alkalommal kezdhettem magam felépíteni a nulláról. Mostanra borzasztóan kizsigerelt. Négyszer ugyanazt a vállamat, a balt kellett megműteni. Ezen kívül volt még egy térd- és egy könyökoperációm. Sajnos az alkatomból is adódott a sok sérülés, meg abból, hogy a rengeteg kihagyás után nemhogy száz, inkább száztíz-százharminc százalékkal edzettem, hogy behozzam a lemaradásomat” – mesélt Módos arról, hogy mennyire nehéz időszakokon ment keresztül az elmúlt években. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség