Létrehozva: 2021.04.13.

„Nehéz neki” – elárulta a menedzsere, hol tart Szoboszlai felépülése

A játékosügynök, Esterházy Mátyás szerint fontos, hogy semmit se siessen el a fiatal focista. Kiderült, mikor reális Szoboszlai visszatérése.

Májusban csatlakozhat társaihoz a sérüléséből gyógyuló Szoboszlai Dominik, aki immár labdás és futógyakorlatokat is végezhet – értesült a Nemzeti Sport. Ez több, mint amit válogatott focistánk német edzője, Julian Nagelsmann tud róla. Az RB Leipzig szakvezetője ugyanis a minap annyit mondott télen igazolt, ám azóta hiányzó játékosáról, hogy nem tudja megmondani, mikor léphet újra pályára. Ennek apropóján kérdezte a sportnapilap Szoboszlai visszatérése ügyében a menedzserét.

Szoboszlai is tudja: „a türelem elvesztése a csata elvesztését jelenti”
Fotó: Instagram

Esterházy Mátyás irodája, az EM Sports Consulting közel egy hónapja már elárulta Szoboszlai rehabilitációjáról, hogy az megfelelő ütemben halad. A sérülése jellege miatt ugyanakkor türelemre van szükség, és a középpályás vélhetően májusban végezhet majd ismét teljes értékű edzésmunkát, hogy aztán a válogatottal kezdhesse meg a felkészülést a nyári Európa-bajnokságra.

Szoboszlai visszatérése közeledik

A szeméremcsont-gyulladás miatt hiányzó játékos már hetekkel ezelőtt megkezdte a labdás edzéseket, de egyelőre a társaitól külön készül. Most kiderült, hogy Szoboszlai a gyakorlatoknál nem érez fájdalmat, így változatlanul megvan az esélye, hogy a következő hónapban már csatlakozzon a csapatához.

„Azért is nehéz neki, mert ez nem olyan sérülés, amelynek egyértelműen meghatározható rehabilitációs ideje van, az ilyen jellegű gyulladásnál türelmesnek kell lenni, folyamatosan figyelni kell a csontok fejlődését. Mivel Dominik a karrierje elején jár, fontos, hogy semmit se siettessünk, a lényeg, hogy akkor térjen vissza a pályára, amikor valóban százszázalékos állapotban van, és a mostani gyulladásnak semmilyen hatása se legyen pályafutása hátralévő részére„

- idézi Esterházyt a Nemzeti Sport.

”Bizakodóak vagyunk, de kellően óvatosak is. Ő természetesen szeretne minél előbb visszatérni, nagyon keményen dolgozik érte, ám a hosszú távú szempontokat sem szabad szem elől téveszteni. Mivel nem vagyok orvos, nem akarok ígérgetni, nem az én tisztem a visszatérése pontos dátumáról beszélni, de most úgy néz ki, hogy továbbra is a tervek szerint halad a felépülése”

- zárul a nyilatkozat.

Vagyis jelen állás szerint Szoboszlai Dominik játszhat az RB Leipzig valamelyik májusi meccsén, majd a magyar válogatott tagjaként a részben hazai Eb-n is részt vehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség