Létrehozva: 2021.11.28.

Szívszorító, meghalt a Forma-1 legendája

A 79 esztendős egykori csapatvezetőt mindenki szerette a sportágban.

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sir Frank Williams, a Forma-1-es Williams csapat alapítója és névadója.

Az istálló bejelentése szerint a pénteken kórházba szállított egykori csapatvezető vasárnap reggel családja körében hunyt el.

Az 1986-os autóbalesete nyomán tolószékbe kényszerült Williams és lánya, a korábban a csapat helyettes vezetőjeként dolgozó Claire nem rendelkezett érdekeltséggel a Williams F1-es istállójában azóta, hogy tavaly az amerikai Dorilton Capital megvásárolta.

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a Forma-1-es család egy „rendkívül szeretett és tisztelt” tagját vesztette el.

„A sportágunk óriása volt ő, a legnehezebb kihívásokon is túljutott az életben, minden nap a győzelemért harcolt a pályán és azon kívül is” – méltatta Domenicali Williamset, akinek az irányításával csapata hét egyéni és kilenc konstruktőri vb-címet ünnepelhetett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség