Létrehozva: 2020.04.24.

Szexi bombázó lenne a Forma-1 első női világbajnoka

A halált már legyőzte, most jöhet az F1-mezőny. Másfél évvel a horrorisztikus balesete után nagy terveket dédelget a 19 éves Sophia Flörsch.

Másfél éve szenvedett csaknem végzetes balesetet a Forma-3 Makaói Nagydíján az akkor még csak 17 éves Sophia Flörsch. A pályáról autójával együtt, 273 km/órás sebességnél magasan kirepült német lány túlélte a nyakcsigolyatörést, a hétórás műtétnek köszönhetően megúszta a bénulást, sőt már rég visszatért versenyezni – és az a célja, hogy megnyerje a Forma-1 világbajnoki címét.

Nem csak versenyezni, győzni akar az F1-ben
Fotó: Instagram

„Videón visszanézve a balesetet én is láttam, hogy egészen más végkimenetele is lehetett volna, de szerencsém volt. A történtek semmit sem változtattak, miután négy hónap múltán újra versenyezhettem, továbbra is élvezem, ha az autómat vezetem”

- mondta Sophia, aki minél többször nézte vissza a brutális balesetét, annál biztosabb volt benne, hogy folytatja az autóversenyzést.

Sophia Flörsch 2018-as balesete (csak erős idegzetűeknek!)

„Nem tartok még ott, ahol szeretnék. A Forma-1-ben akarok indulni, sőt ott is sikeres akarok lenni: világbajnok szeretnék lenni. Tizennégy évet áldoztam már erre az életemből, és nem én vagyok, aki egy baleset miatt feladná a céljait”

- jelentette ki a még mindig csak 19 éves lány.

Szerinte rosszul gondolják, akik szerint egy nő fizikailag képtelen elviselni az F1 terhelését. Ezt be is akarja nekik bizonyítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló