Létrehozva: 2017.03.29.

Súlyosan megbüntethetik Messit

A Barcelona sztárja minõsíthetetlenül viselkedett a partjelzõvel.

Akár négymeccses eltiltást is kaphat Lionel Messi. Az argentin válogatott tízese múlt hét csütörtökön, a Chile elleni vb-selejtezőn szóváltásba keveredett a játékvezetővel, majd megsértette Emerson Augusto de Carvalho partjelzőt. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vizsgálatot indított az ügyben annak ellenére, hogy a játékvezetői négyes jelentésében az áll, nem hallottak Messi szájából illetlen dolgokat.

Az argentin La Nación argentin lap szerint viszont biztos, hogy eltiltás várhat az ötszörös aranylabdás támadóra, két, de akár négy meccset is kihagyhat. Mivel vizsgálat még csak most kezdődik, Messi pályára léphet a ma esti, Bolívia elleni selejtezőn.

A legutóbbi vb-ezüstérmes bár a harmadik helyen áll a Dél-amerikai zónában, korántsem nyugodhat meg. Az éllovas Brazília mögött nagyon sűrű a mezőny, a második helyezett Uruguay-t és a hatodik Chile-t mindössze három pont választja el egymástól. A gauchóknak nagy szükségük lenne Messire, augusztusban Uruguay-ba utaznak, majd Venezuelát és Perut is vendégül látják, végül Ecuadorba látogatnak. Épp ezeken a meccseken hiányozna Messi, ha valóban négy meccsre meszelnék el.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát