OLDALVONAL

Súlyos sérülés, 71 nap után műtötték meg az NB I-es focistát

Az U21-es válogatott Banó-Szabó Bence 71 napig várt a keresztszalag-műtétre. Végre túl van a nehezén, még ha több hónapnyi rehabilitáció vár is rá az operáció után.
  • Szerző: vav

A labdarúgók egyik legrettegettebb sérülését szenvedte el Banó-Szabó Bence március 10-én. A Honvéd tehetségének egy edzésen hátrabicsaklott a jobb térde, és keresztszalag-szakadást szenvedett. A koronavírus miatt közel két és fél hónapig nem végezhették el a műtétet. Végül szerdán jött el a nagy nap.

Banó-Szabó (piros-fehérben) március közepe óta várt a műtétre (Fotó: MTI)

Testi-lelki megpróbáltatásokkal teli 71 nap után a Budapest Honvéd 20 éves utánpótlás-válogatott középpályása végre túl van a nehezén. Esetében az is nagy szó, hogy már „csak” a több hónapos felépülése van hátra.

Elátkozták a kispestieket

Soha nem látott sérülésözön nehezítette egész évben a Honvéd munkáját. A kisebb-nagyobb kiesések tucatjai mellett Banó-Szabó Bencéé már a harmadik keresztszalag-szakadás volt a csapatban. A kulcsemberek közül ősszel hasonló okból miatt esett ki mintegy fél évre a kapus Lefkovits Robi és a jobbhátvéd Mohamed Mezghrani is.

 

„Sikeres volt a műtét. Egyelőre még komoly fájdalmaim vannak, kapok fájdalomcsillapítót. Ilyenkor normális, hogy az első két nap fájdalmasabb”

– mondta a lábadozó futballista.

Sziasztok! Sajnos igazak a hírek! Kedden edzésen keresztszalag szakadást szenvedtem,és sajnos a műtétet is a korona vírus által kialakult állapotok miatt nem tudják végrehajtani egyelőre! De tudom,hogy bàrmennyi időt is vesz igénybe a felépülésem,sokkal erősebben és tökéletes állapotban fogok vissza térni a pályára! Alig várom,hogy újra magamra húzhassam a Honvéd mezt! Hamarosan találkozunk!💪🙏⚽️🔴⚫️ #csakakispestmindörökké

A kórházakban a vészhelyzet miatt el kellett halasztani az ütemezett műtéteket, érthetően csak a legsürgősebb esetekkel foglalkozhattak.

Banó-Szabó a várakozás heteiben igyekezett a lehető legjobbat kihozni a nehéz helyzetből: Hajdu Attila gyógytornász videói segítségével az operációig a térde körüli izmokat erősítette, hogy a beavatkozást követően a lehető leggyorsabb legyen a felépülése. Otthon gyakorolt, kerékpározott, sétált és óvatosan, irányváltás nélkül kocogott is.

 

Legutóbb március 7-én, Pakson játszott:

„Ha minden igaz, akkor hétvégén mehetek haza, és utána szépen lassan, fokozatosan jöhet a rehabilitáció. Pozitívan látom a helyzetet, örülök, hogy túl vagyok a műtéten”

– mondta most Bence, aki holnaptól háromnaponta szurkolhat a csapatának, hogy a kispestiek a Magyar Kupában és a bajnokságban is a lehető legjobban szerepeljenek.

Banó-Szabó a vírushelyzet miatt látogatókat sem fogadhat a kórházban, ahol a specialista dr. Abkarovits Géza műtötte meg a térdét. A családtagjaival (köztük a legutóbb a Tiszakécske edzőjeként dolgozó édesapjával, Szabó Istvánnal), barátaival telefonon, videohívásokon keresztül tartja a kapcsolatot, a barátnője, Flóra pedig egy kis csomagot küldött be neki.

Modric is segített neki

Banó-Szabó Bence a klub honlapján korábban elárulta: az óvatos mozgás mellett sokat olvas is. A Real Madrid aranylabdás horvát sztárja, Luka Modric Enyém a pálya című könyve is segített neki.

„Sok olyan dolgot mesél magáról, ami időszerű számomra, neki is volt súlyos sérülése, és arról is beszámol a könyvben, hogyan épül fel, ami mentálisan sokat segít”

– idézte korábban Bencét a honvedfc.hu.

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?