Létrehozva: 2021.01.21.

Súlyos dolgokról beszélt a világsztár, ennek nem örülnének Magyarországon

Újabb vezető szerint elképzelhetetlen 12 helyszínen a foci-Eb.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mérlegeli, hogy 12 ország egy-egy városa helyett egyetlen országban rendezzék meg az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokságot, melynek Budapest is az egyik helyszíne lenne.

„Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a torna különleges rendezésének ötlete akkor vetődött fel, amikor a koronavírus még nem létezett – fogalmazott a Münchner Merkur/TZ című újságnak a sportvezető. - Ismerem az UEFA elnökét, Aleksander Ceferin hihetetlenül óvatos a koronavírus kapcsán, így azon gondolkodik, hogy ebben a nehéz időszakban nem lenne-e értelmesebb csak egy országban játszani a tornát”.


Fotó: Getty Images

A pandémia miatt egy évvel elhalasztott esemény egyik házigazdája Budapest lenne, a Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerülne sor. A jelenlegi állás szerint az Eb-résztvevő magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal. A magyar főváros mellett London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, München, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baku lenne rendező.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát