Létrehozva: 2022.01.20.

„Soha többé nem lesz ilyen” – óriásit veszítettek a magyar kézisek

A válogatott korábbi kapusa szerint nem igaz, hogy nem volt teher a játékosokon.

Legalább két hétre tervezett a magyar válogatott az Eb-n, sőt, a merészebb jósok még az elődöntőben is látni vélték kéziseinket. Ehelyett maradt a búcsú, a 15. hely, két vereség és egy győzelem után a minimális elvárás, a középdöntő is elmaradt. Ezzel a magyar együttes története legrosszabb pozíciójában zárt. Mindez hazai pályán, 20 ezer néző előtt. Borzasztó mindezt feldolgozni, s ezt maguk a játékosok is tudják.

Biztosan sokszor eszünkbe fog jutni az, milyen lehetőséget szalasztottunk el, mikor lesz újra egy ilyen lehetőség. Nehéz most szavakat találni, kell egy kis idő, hogy fel tudjuk dolgozni. Itt volt az óriási sansz, és nem éltünk vele” – mondta a lefújás után Bánhidi Bence, aki szerint sok társát megbénította a teher.

Fotó: Nemzeti Sport

Így maradt a nagy kérdés, mi történt az elmúlt két évben remekelő csapattal, amely tavaly a vébén csak hosszabbítás után kapott ki a franciáktól a negyeddöntőben, s végül ötödik lett.

A korábbi kiváló kapus, Fazekas Nándor is úgy érzi, óriási esélyt szalasztottak el a játékosok.

„Nem akarom bántani a fiúkat, mivel ahogy minket szurkolókat, őket is nagyon megviseli a kudarc – mondta a Borsnak a 45 éves korábbi kapus. – Hiába mondják, hogy nem volt teher a hazai pálya miatt, tisztán látszott, hogy sokakat bénított a szurkolótábor és az az óriási elvárás, amit évek óta hallottak az Európa-bajnoksággal kapcsolatban. Ezen a szinten megengedhetetlen hibák jellemezték a játékunkat. Az akarat és a szív megvolt, a kézilabdázás hiányzott. Többen tudásuk alatt játszottak, sorolhatnám a neveket, de nem akarok senkit sem bántani. Maguk a játékosok is tudják, kik azok jobban teljesíthettek volna.”

Fazekas Nándor
Fotó: Nemzeti Sport

A londoni olimpián negyedik helyet szerző gárda kapusa szerint az igazán fájó, hogy hazai pályán maradt el a remek szereplés:

„A csapat fiatal, számos tornán alkothat még nagyot. De nem hazai pályán. Jó eséllyel többé nem lesz ilyen esélye a csapatnak. Ezt kell most mindenkinek feldolgoznia, én szurkolok a fiúknak.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát