Létrehozva: 2021.07.27.

Szívszorító vallomás, így várja haza fiát az olimpikon édesanyja

Már azt is lehet tudni, milyen étellel várják Siklósi Gergelyt.

Ma kora délután érkezik haza a tokiói olimpiáról Siklósi Gergely. Az ezüstérmes párbajtőrvívó maradt volna a játékokon a társaknak szurkolni, de a szigorú japán szabályok miatt az első adandó alkalommal el kellett hagynia az olimpiai falut.

Gergelyt szülei nagy öleléssel várják.

„A lényeg, hogy végre együtt legyünk, elmesélje az élményeit és megöleljük, megpusziljuk egymást. Egy ölelés nálunk mindennél többet ér, különösen egy ilyen nehéz időszak után, amely a távolságtartás miatt az emberi kapcsolatokat is átrendezte” – mondta a Borsnak Katalin, aki bográcsozással és lecsóval várja 23 esztendős gyermekét.

Büszkék a szülők
Fotó: Bors

A Honvéd vívója a tokiói döntője és az eredményhirdetés után szinte azonnal az izgatott szülőket hívta.

„Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor megcsörrent a telefonom, tudtam Gergő hív Tokióból – mondta meghatódva a mama. – Kiderült, a doppingvizsgálatra várva, akadt egy kis ideje, és megérezte, hogy várom, várjuk a hívását. Nem kellett vigasztalni, hiszen érződött a hangján, hogy örül, elégedett az eredménnyel.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát