Létrehozva: 2016.08.19.

Shane Tusup? Nem! Õ a legeredményesebb magyar edző Rióban

Az általa vezetett amerikai tornászcsapat összesen kilenc érmet szerzett, ebbõl négy lett arany. A segítség kölcsönös, hiszen Shane Tusup magyar úszót segített olimpiai gyõzelmekhez.

Történelmi tettet hajtott végre az Amerikai Egyesült Államok női tornászcsapata. Az USA összesen kilenc érmet hozott el Rióból (négy arany, négy ezüst, egy bronz), míg a világ összes többi részének osztoznia kellett a maradék hét érmen.

Simeone Biles egymaga négy aranyat és egy bronzot gyűjtött, és olyan nagyságokkal szerepel a legfrissebb Sports Illustrated címlapján, mint a szintén éremhalmozó Michael Phelps vagy Katie Ledecky.

A siker kulcsa nem másnak, mint Károlyi Mártának köszönhető, aki Biles edzője. Károlyi Márta és híres férje, Károlyi Béla megreformálták az Egyesült Államok női tornáját. A tornaedzőpáros a texasi farmját edzőközponttá alakította át még évekkel ezelőtt, itt készülnek a női tornászok.

Károlyi Márta jelenleg 73 éves, 1942-ben született Székelyudvarhelyen, ami akkor még Magyarország része volt. A Károlyi-házaspár 1981-ben költözött Romániából az Egyesült Államokba, de ezek ellenére kijelenthető, hogy néhány nappal az olimpia vége előtt Károlyi Márta a legeredményesebb magyar edző.

A lista második helyén Shane Tusup áll, aki egy múlt héten adott interjújában azt mondta, hogy ő magyar. Az amerikai edző segítségével Hosszú Katinka három aranyérmet és egy ezüstöt nyert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda