Létrehozva: 2016.07.18.

Senkit sem érdekelnek az Eb-hősök? Ezért tűntek el a szurkolók!

Kevesebben mentek meccsre a hétvégén, mint tavaly ilyenkor. Divat leszólni az NB I-es nézõszámot, de jogos-e? Ennek jártunk utána.

Lecsengett az Európa-bajnoki szereplés örömcunamija, és máris újra divatba jött a magyar foci ostorozása? Mintha sokan csak erre vártak volna, leszólják az NB I nyitófordulójának nézőszámait.

Való igaz, a hivatalos adatok alapján összesen 16 248-an látogattak ki a hat hétvégi bajnoki meccsre. Ez 2708-as átlagot jelent, ami nagyjából megfelel az előző idény összátlagának (2645), viszont a tavalyi nyitókörhöz képest (2954) visszalépést jelent. Önmagukban tényleg siralmas adatok, de nagy hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni belőlük.

Még akkor is, ha jelzésértékű, hogy a szövetségi és klubvezetők magas ívben tettek arra a javaslatra, amit Dárdai Pál tett. Korábbi szövetségi kapitányunk, a Hertha edzője azt mondta: az első fordulókban be kell engedni ingyen mindenkit, akinek megjött a kedve a meccsre járásra. Ebből semmi se lett, bezzeg nézőriasztó intézkedések most is akadtak.

A költséges, idő- és energiaigényes franciaországi Eb-túrát többször annyian vállalták be (nem beszélve a szűk három hete a válogatottat a Hősök terén ünneplő tízezrekről), mint ahányan most leugrottak volna pár órára egy magyar bajnoki mérkőzésre. Emiatt sokan máris azt zengik: a válogatott sikerességével "megszólított", nemrég még Eb-lázban égett rajongók közül senkit sem sikerült tartósabban "megfogni" a magyar foci számára? Ennyire azért nem egyszerű a helyzet!

A július közepére jellemző nyaralási-szabadságolási hullámra természetesen nem foghatjuk a visszaesést, hiszen ez tavaly ilyentájt is ugyanígy közrejátszott az első forduló nézőszámainak alakulásában.

Két tényezőt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni!

Nagyon nem mindegy, hogy a meccsek egy részét irreális körülmények között, borzalmas időben játszották. A tartósan zuhogó esőben, a késő őszt idéző hidegben csak a legelszántabbak vették az útjukat a stadionok felé.

Ráadásul a hat meccs vendéglátó csapatainak a fele albérletbe kényszerült a stadionja építése vagy felújítása miatt. Az még hagyján, hogy az Újpest a szomszéd kerületben, Angyalföldön fogadta a Honvédot, de az MTK (Budapest helyett Dunaújváros) és a Videoton (Székesfehérvár helyett Felcsút) szurkolóinak a megszokottnál sokkal többet kellett utazniuk.

 

OTP Bank Liga (NB I), 1. forduló:

 

Mezőkövesd-Gyirmót 2-2 (2548 néző)

Újpest-Honvéd 0-2 (Illovszky-stadion, 2500)

FTC-Haladás 3-1 (5642)

MTK-Vasas 0-1 (Dunaújváros, 638)

DVSC-Paks 1-1 (2851)

Videoton-Diósgyőr 1-2 (Felcsút, 2069)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját