Létrehozva: 2017.09.14.

Õrületes összeg, ennyiért vihetik a Real Madrid új csillagát

A hírek szerint 700 millió eurót kellene kifizetni érte bármilyen kérõnek. Ennyit talán az arab sejkek sem adnának egy focistáért.

A spanyol bajnokságban szereplő Real Madrid labdarúgócsapata szűkszavú közleményben jelezte, hogy 2022 júniusáig meghosszabbította Isco szerződését. A tehetséges spanyol játékosért a hírek szerint csillagászati összeget kell fizetnie majd annak, aki meg akarja szerezni.

Isco ebben a szezonban eddig remek teljesítményt nyújt a klubcsapatában, ahogy a válogatottban is, az Olaszország elleni vb-selejtezőn például két gólt is szerzett.

A Real pedig próbálja bebiztosítani, hogy senki ne vigye el Madridból a középpályást, a kivásárlási árát a hírek szerint 700 millió euróban határozták meg. Ez átszámítva 215 milliárd forintot jelent.

Az őrületes összeg nem véletlen, hiszen a nyáron a francia PSG kifizette Neymar 222 millió eurós kivásárlási árát, ezért most próbálnak olyan összegeket megszabni, amit talán már az arab sejkek sem fizetnének ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda