Létrehozva: 2015.08.12.

Rettegnek a Liverpool játékosai, hogy összeomlik a csapat

A Liverpool trénere élete legnehezebb négy évén van túl. Több családtagját elvesztette, és a fiának bírósági tárgyalása is volt. Állítólag túllépett a tragédiákon, de a játékosok félnek, hogy mégsem lesz elég erõs vezetõ.

Borzalmas időszakon van túl a Brendan Rodgers, az angol Liverpool szakvezetője. Az északír szakember egy korábbi interjújában élete legnehezebb négy évének nevezte a mögötte álló időszakot. Most pedig Michael Calvin: Élni egy vulkánon című, a profi sport és a magánélet kapcsolatáról szóló könyvében beszél a megrázó eseményekről.

A tréner négy év alatt elvesztette édesanyját és apját, elvált és bírósági ügye is volt. Ráadásul a fiát is megvádolták szexuális erőszakkal. Most őszintén kitárulkozott. Elmondta, hogy mindezen szörnyűségek ellenére hogyan tudta végezni a munkáját:

Szét kell választani a munkát és a magánéletet. Természetesen az egész lényege, hogy boldog legyek, de a tulajdonosok azért fizetnek, hogy dolgozzak, ezért ezt teszem.

Évekkel ezelőtt egy barátjától hallott egy történetet, ami elgondolkoztatta, és tartotta benne a lelket.

Eszerint Jimmy Sirrel, korábbi edző egy meccsnap előtt veszítette el a feleségét. A tréner azonban másnap ugyanúgy dolgozott tovább, és győzelemre vezette csapatát. Házastársával minden meccs után elmentek ugyanabba a bárba és megbeszélték a dolgokat. Így tett aznap is. Mikor valaki az asszonyról kérdezte, egyszerűen annyit felelt: meghalt.

Egyik oldalról elveszítette a feleségét. Másik oldalról viszont még mindig megvolt a munkája. Elgondolkodtató, nem?

- mondta az esetről Rodgers.

Az események ennek ellenére kihathattak a szakember munkájára is, hiszen a múlt évben csak szenvedett csapatával a bajnokságban. Most azonban talán jobb idők köszöntenek az északír szakvezetőre, magánélete végre rendeződni látszik, a Liverpool pedig vasárnap sikerrel vette a Premier League első fordulóját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját