Létrehozva: 2016.08.20.

Részegen verte egy nő fejét a vodkapártoló birkózóelnök

Mert szerinte a hölgy nem harcolt eléggé keményen az olimpiai éremmeccsén. Két másik olimpikont pedig senkiknek hívott, miután ezüstöt nyertek.

Inna Trazsukova azt állítja, hogy részegen kétszer fejen ütötte a sportág szövetségi elnöke. Trazsukova a nők 63 kilogrammos mezőnyében legyőzte Sastin Mariannát, de aztán az elődöntőt és a bronzmeccset is elbukta.

A sportoló elmondása szerint Mihail Mamiasvili a bronzmeccs után ment neki részegen, sértegette őt, kétszer pedig meg is ütötte a fejét, szemtanú viszont nem volt. Trazsukova fel akarja jelenteni Mamiasvilit, amint visszaér Moszkvába.

Nyilvánosan megalázott. Meg akarom ezt állítani, hogy a többi női sportolónak ne kelljen miatta szenvednie.

Mamiasvili azt nyilatkozta, hogy Trazsukova nem akart harcolni, ezzel pedig eldobott egy érmet Oroszországtól. Azt elismerte, hogy a meccs után keményen összeveszett a sportolóval, de az ütést tagadta, amit Trazsukova edzője is megerősíthet (róla mondjuk meg azt állította, hogy hisztérikusan viselkedett, nem valószínű, hogy kiállna a sportvezető mellett).

Mamiasvili állítólag két, ezüstérmet szerző orosz birkózónőt „senkiknek” nevezett a sajtóban, mert nem harcoltak elég keményen az aranyéremért a riói döntőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját