Létrehozva: 2016.07.18.

Repül a nagyhatalom a riói olimpiáról?

Egyre rosszabbul áll az oroszok szénája. Nagy a nyomás a NOB-on, hogy nélkülük rendezzék meg az ötkarikás játékokat.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nyilvánosságra hozta azt a jelentést, amelynek nyomán államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. Richard McLaren, a nyomozás vezetője a 2014-es szocsi téli játékok kapcsán vizsgálta a botrányos ügyet, melynek szálai a legmagasabb politikai körökig érnek.

A WADA nyomozója Torontóban bejelentette: a 97 oldalas anyag számos bizonyítékot tartalmaz a csalássorozat központi szervezéséről, és az orosz sportminisztérium főszerepéről.

A minisztérium irányította, ellenőrizte és felügyelte a manipulációkat,

melyekben részt vett a belföldi titkosszolgálat és az élsportolók edzőcentruma is"

- közölte a kanadai szakértő. Hozzátette: több ezer adatot értékeltek ki, és kitörölt adatokat is helyreállítottak, miután elindította a leleplezést Grigorij Rodcsenkov, a felfüggesztett moszkvai laboratórium korábbi vezetője.

A vádak szerint több orosz sportoló is doppinggal szerzett aranyérmet Szocsiban, és 15 orosz dobogós használhatott tiltott szereket.

Az Egyesült Államokba költözött Rodcsenkov szerint az orosz titkosszolgálatok kicserélték a sportolók mintáit, sőt, ő személyesen

készített olyan szert, amelyet a férfi sportolók viszkijébe és a nők martinijébe kevertek bele.

A MacLaren-jelentéssel egyre nagyobb a nyomás a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon, hogy ne "csak" az atlétákat, de minden orosz sportolót tiltsanak el a riói nyári olimpiáról. A szakszövetség 67 fellebbezést visszautasított, de Julija Sztyepanova például semlegesként indulhat a futóversenyeken.

Thomas Bach NOB-elnök korábban azt mondta, hogy a 2014-es téli olimpiával kapcsolatos vizsgálat eredményeinek nem lesz következménye a riói játékokra. Kijelentette ugyanakkor azt is, hogy ha megállapítják Oroszország intézményes felelősségét, akkor a NOB azonnal reagálni fog.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár