Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.09.

Csoda a magyar kertben, súlyos beteg kisfiúnak segítettek a focisták

A 7 éves Andrisnak volt egy nagy álma, a Puskás Akadémia focistái teljesítették azt.

A Puskás Akadémia is csatlakozott a Ments Életet Alapítvány csapatához és valóra váltotta egy súlyos beteg gyermek álmát – számolt be róla az NB I-es klub a Facebook-oldalán.

A hét éves Andrisnak az volt az álma, hogy három testvérével együtt a kertben játszhasson, mégpedig egy saját játszótéren. Ebben segített neki a Puskás Akadémia több játékosa és vezetőedzője.

„A 7 éves Andrisnak, aki születése óta súlyos beteg, nagy álma volt egy játszótér a kertjükbe, amit 3 testvérével együtt használhatnak, ezért első osztályú gárdánk az ajándékcsomagok mellett vásárolt egy összeszerelhető játszóteret, amit Hornyák Zsolt, Szolnoki Roland, Nagy Zsolt, Géresi Krisztián és Tóth Balázs pakoltak fel a teherautóra és indították útjára Andrisék felé .” – írta a bejegyzés.

A felcsútiak a pályán is sikeresek, jelenleg a második helyen állnak a bajnokságban és mindenképpen indulnak a nemzetközi kupában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval