Létrehozva: 2017.06.05.

Pánik a Mercedesnél, Hamilton óriási bajban van

Már Niki Lauda is kongatja a vészharangot, pedig csak hat verseny ment le a szezonból. Ezt már tényleg csak a Ferrari veszítheti el?

Pazarul kezdte Sebastian Vettel a 2017-es Forma–1-es szezont, hat versenyből hármat megnyert, három futamon pedig második lett. Már 25 pontra el is húzottLewis Hamiltontól, Niki Lauda szerint nagy bajban vannak.

A Ferrari ebben a szezonban megtalálta a módját annak, hogyan hozza ki a legtöbbet a gumikból, amivel a Mercedes láthatóan küszködik. Vettelék nagyon stabilak voltak az első hat futamon, ha ez így marad, akkor nehéz lesz tőlük elvenni a világbajnoki címet.

„Valamit ki kell találnunk a gumiproblémára, mert most a Ferrari  előnyben van, és ha ez így marad, akkor egyre nagyobb lesz a különbség a javukra. Még egy dolog biztos: Vettelnek legalább egy versenyen ki kell esnie, különben biztosan megnyeri a világbajnokságot” nyilatkozta Lauda. 

A legendás osztrák versenyző utolsó mondata kicsit túlzás, hiszen meglehetősen sok verseny van még hátra a szezonból, Hamilton pedig egy futamgyőzelemre van attól, hogy beérje Vettelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát