Létrehozva: 2020.01.11.

Otthon vezette le a szülést a népszerű sportoló, ezt mondta a büszke apuka

A rögbijátékosnak nem volt ideje gondolkodni sem, olyan gyorsan zajlottak az események.

A Wakefield rögbicsapat kapitánya, Jacob Miller saját gyermekének megszületését vezette le. A sportoló a Mirrornak mesélte el, hogy hogyan segített a baba világra jöttében.

Miller és párja, Kayla mindvégig kapcsolatban voltak a szülésznővel és arra készültek, hogy bemennek a kórházba. Majd egyszer csak felgyorsultak az események, Kayla felébresztette a sportolót, hogy mindjárt jön a baba.

Az anyuka a szülésznővel telefonált, aki azt mondta, hogy fél órán belül induljanak el a kórházba. Miller csinált magának egy kávét, de pár perccel később Kayla azt mondta: „Gyorsan, már jön, már jön!”

A rögbijátékosnak kellett tehát segítenie, de kislánya, Blake komplikációk nélkül világra jött, miközben két bátyja, Mace és Brock is jelen voltak.

Miller elmondta, hogy kicsit ijesztő volt az egész, ami miatt nem voltak olyan mély érzelmei, mert az aggódásra koncentrált. Ő vágta el a köldökzsinórt is, majd megérkeztek a mentők. „Igazán izgalmas reggel volt” – vallotta be a büszke apa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát