Létrehozva: 2019.03.19.

Összetört a híres edző, aki mellett elgázolták a rendőröket Tompán

Az egyik járõrt életveszélyes állapotban vitték kórházba, míg társa állapota stabil.

Dragan Alekszicset, a Szolnok férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét igazoltatta az a két rendőr, akit közúti ellenőrzés közben gázolt el egy mikrobusz vasárnap Tompánál.

Báder Márton, a bajnokságban listavezető Szolnoki Olaj KK szakmai igazgatója az M4 Sport hétfő esti Kosárlabda magazinjában közölte, hogy a szerb trénert ellenőrizték éppen, amikor a baleset történt. Báder hozzátette, a vétlen Alekszicset lelkileg annyira megviselte a gázolás, hogy a szerdai, Körmend elleni mérkőzésen biztosan nem tud leülni a kispadra. Egyelőre nem tudni, hogy mikor tér vissza a csapathoz.

„Sajnos testközelből látta az eseményeket, ő volt az első ember, aki odaért hozzájuk. Fizikailag nem sérült meg, de óriási trauma és sokk volt számára, úgyhogy hazautazott a családjához, egyelőre nem tudni, mennyi időre. Remélem, hogy mielőbb visszatér hozzánk” – nyilatkozta a szolnokiak szakmai igazgatója.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap tájékoztatta az MTI-t arról, hogy egy kocsi elsodort két, közúti ellenőrzést végző rendőrt az 53-as főúton, Tompánál. A baon.hu információi szerint a hajnalban történt balesetet egy mikrobusz szerb sofőrje okozta, aki vélhetően elaludt a volánnál. A rendőrök láthatósági mellényben igazoltattak. A Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség egyik járőrét életveszélyes állapotban a szegedi klinikára, társát a kiskunhalasi kórházba vitték, az ő állapota stabil.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda