Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.22.

Örülhetnek rajongók, nagy bejelentést tett a Forma-1 sztárja

Tavaly november óta folytak a tárgyalások.

A Formula-1 címvédője, Lewis Hamilton 2020-ig meghosszabbította a szerződését a Mercedesszel. A hírek szerint a brit pilóta évi 40 millió eurót (kb. 12,8 milliárd forint) kereshet majd.

Boldog a Mercedesnél

A száguldó cirkusz négyszeres bajnoka 2013-ban csatlakozott a Mercedeshez. Hamilton elmondása szerint még sosem volt ilyen boldog egy csapatnál, mint most.


Nagyon magabiztos vagyok abban, hogy ez a legjobb hely, ahol csak lehetek az elkövetkezendő években

- írta Twitter-oldalán Lewis Hamilton.

 

A hétvégén zárkózhat Hamilton

A 33 éves versenyző a második helyen áll idén az F1-ben, nyolc ponttal lemaradva a vb-összetettben vezető Sebastian Vettel mögött.

A Brit Nagydíjon elért második pozíciót követően a hétvégén a Német Nagydíjon végezne az első helyen Hamilton. Az idei évadban eddig háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Most a várnál nehezebb dolga lesz, mivel az elrontott edzés után a mezőny végéről kell rajtolnia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval