Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.22.

Óriási változás előtt áll a labdarúgás

Az elmeszelt Platini háta mögött verték keresztül a reformot. A háromszoros aranylabdás UEFA-elnök ellenezte az ötletet, a félreállításával mégis megvalósul.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága jóváhagyta a gólvonal-technológia alkalmazását a nyári Európa-bajnokságon, amelyen a magyar válogatott is szerepel majd. A következő Bajnokok Ligája-sorozat egyenes kieséses szakaszában is használják majd a számítógépes segítséget. Már csak az a kérdés, hogy melyiket.

A nemzetközi szövetség, a FIFA a GoalControl rendszert használta a 2014-es világbajnokságon, a brit Hawk-Eye elnevezésű eszközt viszont számos európai ligában alkalmazzák.

Az UEFA-elnök Michel Platini afféle futball-romantikus állásponttal régóta ellenzi a gólvonal-technológiát. Most azonban kisebb dolga is nagyobb annál, hogy megvétózza a reformot, hiszen korrupciógyanú miatt (a FIFA-t vezető Joseph Blatterhez hasonlóan) 8 évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval