Létrehozva: 2019.04.01.

Óriási örömhírt kaptak Schumacher rajongói

Kétszeresen is indokolt az idõzítés. Barátok, pályatársak, kollégák és persze a versenyautók a középpontban.

Michael Schumacher káprázatos pályafutása lesz az idei Goodwood-fesztivál központi témája - jelentették be a világ legnagyobb, évente közel 200 ezer rajongót vonzó autós rendezvényének szervezői.

 

A július 4. és 7. közötti dél-angliai dzsemborin megtekinthetők lesznek a hétszeres F1-világbajnok egykori versenyautói, jelen lesznek barátai, családtagjai, és bemutatót tartanak majd egykori vetélytársai. Volán mögé ül például Damon Hill, és vendég lesz Mika Häkkinen is.

A választással az lőtt tisztelegnek, hogy a 2013-as súlyos síbalesete óta otthonában ápolt Schumacher idén 50 éve született, és 25 éve nyert első vb-címét.

 

"Ebben az évben különösen időszerű emlékezni Michael hihetetlen sikereire és rekordjaira, amelyek közül több máig megdönthetetlennek tűnik. Reméljük, a látogatók örömüket lelik majd abban, hogy láthatják a győztes autóinak gyűjteményét, találkozhatnak sok barátjával, riválisával, kollégájával, akik ezért érkeznek Goodwoodba"

- nyilatkozta a Schumacher család ügyeit intéző Sabine Kehm.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát