Létrehozva: 2017.11.13.

Óriási a káosz, rosszul tervezték az új stadiont

Durva közlekedési gondok. Mi lesz így a világbajnokságon? Hihetetlen, min kellett keresztülmenniük a gyanútlan fociszurkolóknak.

Káosz követte a felújított moszkvai Luzsnyiki Stadion szombati nyitómérkőzését - jelentette a távirati iroda. Az előző világbajnokságon ezüstérmes argentinok 1-0-ra legyőzték a jövő évi vb-házigazda orosz csapatot, de az igazi feketelevest ezután kapták a hazai szurkolók.

A barátságos találkozó után a rendőrség több környező utcát és fontos metrómegállót is lezárt, s a szurkolókat több kilométerre elterelte az arénától. Többen arra panaszkodtak, hogy közel két óráig tartott, amíg a stadiontól elértek a földalattiig.

Az orosz sajtó hétfőn hibás tervezésről és teljes kudarcról írt. A városi tanács szóvivője elismerte, hogy hibáztak a szervezők, és kijelentette: a problémákat a vb-ig ki kell javítani.

A moszkvai Luzsnyiki Stadion, amelynek 2013-ban kezdett rekonstrukciója nemrég fejeződött be, az egyik legfontosabb helyszíne lesz a 2018-as világbajnokságnak. Összesen hét vb-meccset rendeznek itt, benne a nyitó- és a zárómérkőzést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát