Létrehozva: 2016.09.09.

Orbán Viktor a szlovákok helyett lépett

A miniszterelnök legutóbb egy vívónak üzent, ezúttal felvidéki magyarok részesültek a gratulációjában. Az egyikük nagyon meglepõdött a gesztuson.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált a szlovákiai férfi kajaknégyes tagjainak (Vlcek Erik, Tarr György, Linka Tibor és Denis Mysák) és edzőjüknek (Likér Péter). Az egység ezer méteren lett ezüstérmes a riói olimpián a németek mögött, de a szlovák köztársasági elnök eddig még nem gratulált nekik. 

A csapat, melynek három tagja és edzője is felvidéki magyar, 2015-ben állt össze, s már első évükben aranyat nyertek a milánói világbajnokságon, szintén 1000 méteren.

„Nagyon szeretném megköszönni a miniszterelnök úrnak, hogy gondolt ránk, mert a szlovák köztársasági elnök a mai napig még csak sem fel sem hívta a fiúkat, amit szégyellek is bevallani” – mondta Likér Péter edző a gratuláló levél átvétele után, aki külön köszönetet mondott azért is, hogy Magyarországon készülhettek fel az olimpiára, Szlovákiának ugyanis nincs síkvizes kajak-kenupályája.

"Nagyon meglepődtem és jólesett, annál is inkább mert nekem van egy nevelt lányom, aki ugyancsak kajakozik, de ő Magyarországon, és ez a megbecsülés nagy dolog neki is”mondta a gratulációra reagálva Tarr György, a kajaknégyes legidősebb tagja, aki versenyezhetett volna magyar színekben, de úgy döntött, hogy szülőföldjén fejezi be karrierjét, viszont lánya kajak-kenus jövőjét a jobb körülmények miatt már Magyarországon szeretné építeni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát