Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.08.

Öccse haláláról beszélt Dárdai Pál

A berlini trénernek klubja és családja is segített a feldolgozásban.

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője interjút adott a Berliner Kuriernek, amelyben elég sok személyes emléket osztott meg magáról. A magyar válogatott volt szövetségi kapitánya megemlékezett testvéréről, Balázsról is, aki 2002-ben a Körmend-Barcs mérkőzésen a pályán hunyt el.

A pécsi kötődésű tréner felidézte, a csapatnál hogyan kezelték a gyászt.

Az akkori vezetőedző, Huub Stevens sokat segített nekem. Amikor visszatértem Magyarországról,

közölte velem, azt akarja, hogy játsszak,

 

ám én nem akartam, úgy éreztem, több edzésre van szükségem. Huub azt mondta: szó sem lehet róla, velünk jössz! Sokat jelentett ez számomra.

Mivel számára első számú a család, sokat ad az otthoniak véleményére is.

A nagymamám azt mondta, nem szabad sokáig gyászolni, tovább kell lépni.

Élvezni kell minden napot. A család a legfontosabb, a futball másodlagos. Ha kikapsz, abban is pozitívumot kell keresni” – tette hozzá Dárdai Pál a német lapnak.

Dárdai éppen ezért nagyon megértő, ha egy játékosa hasonló gondokkal küzd,

„Amikor Salomon Kalou édesapja és nagynénje elhunyt, időt adtunk neki. Minden ember másképp gyászol. Amikor visszatért, pályára küldtük, mert tudtuk, mire képes. A Gladbach ellen a harmadik gólja után lecseréltem, hogy a közönség megtapsolja. Számára és a csapatnak is fontos volt ez, csodás este volt.”

A Hertha edzője kellemesebb dolgokról is mesélt, elmondta, egy győzelem után mindig kibont egy jóféle, drága bort, és a teraszon ülve kortyolgatja. Dárdai vendégszerető ember, gyakori látogató nála volt csapattársa, Zecke Neuendorf, de a Magyarországról érkező vendégei is nála szállnak meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval