Létrehozva: 2018.10.08.

Nemierőszak-botrány: vallott a 13 éves lány csapattársa

A hírbe hozott két egykori vízilabdázó ügyében a nyomozók több tanút is kihallgattak, köztük a vádló lány csapattársát is...

Országos vihart kavart két korábbi vízilabdázónk, a 220-szoros válogatott Petőváry Zsolt, illetve az olimpiai bajnok Kósz Zoltán állítólagos nemierőszak-ügye. A két sportember hosszú évek óta az általuk tizenhárom éve alapított szentendrei Kópé UVSE vízilabdaklubot irányítja.

Egy 13 éves lány jogi képviselője, dr. Gerencsér András azzal állt elő, hogy Kószék két éven keresztül felnőttfilmeket idéző módon rendszeres aktusra kényszerítették tanítványukat. A két sportember továbbra is tagadja az ellenük felhozott vádakat. A most 13 esztendős kislány kézzel írta meg a vádjait, ahogyan szerinte a két férfi megerőszakolta. A kislány édesanyja az említett írást elküldte Petővárynak, majd dr. Gerencsérnek is, aki a rendőrséghez és a sajtóhoz fordult. .

Egy neve elhallgatását kérő, ám az ügyre tökéletes rálátással bíró személy elárulta a Borsnak: a rendőrök az elmúlt napokban négy-öt személyt tanúként hallgattak ki. Petőváry és Kósz nem volt közöttük, olyanokról van szó, akiknek érdemi informá­ciójuk van a szexuális erőszak történetét közlő kislányról. A volt pólóslánynak amúgy ha­zugságvizsgálóval nem kell szembesülnie, mivel a törvény ezt az ő életkorában tiltja.

Nos, az egyik, tanúként meghallgatott hölgy Petőváry Zsolt egykori felesége. Tőle arról érdeklődtek, miként szerveződik a klub élete, sportolóik mikor, mennyit, hol edzenek, továbbá az edzőtáborozások szervezésére és rendjére is kíváncsiak voltak a rendőrök.

A másik tanú az a fiatal lány, aki az erőszakkal vádoló tinivel együtt vízilabdázott. Neki olyan kérdéseket tettek fel, hogy a „sértettel” mennyire volt közeli viszonyban, beszélt-e neki tréningek és mérkőzések során arról, hogy a két edző molesztálta, és ha azt valóban megtették, feltételezett módszereik megegyeztek-e a levélben vázoltakkal? Nem tudni, hogy pontosan miképpen vallott a csapattárs, azonban beszédes tény, hogy az ügyben továbbra sem történt gyanúsítás.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát