Létrehozva: 2019.06.16.

Nem szurkolhatott a Fradinak a magyar riporter

A Digi Sport riportere évek óta komoly feladatot lát el, angolul közvetít vízilabdameccseket.

Ambrus Tamás sportriporter 23 éve dolgozik sportújságíróként, hétvégén azonban ő is komoly kihívás elé nézett. A vizes sportokat tömörítő európai szövetség kérésére interneten közvetítette a vízilabda-Bajnokok Ligája küzdelmeit. A Digi Sport munkatársa rajong a magyar sportolókért, most azonban nem vállalhatta a világ előtt, mennyire szorít a Ferencvárosért.



A hétvége remekül sikerült, a Fradi megnyerte a BL-t. Tamás végig próbált objektív maradni, egyszer azonban nála is betelt a pohár.
"A döntő nagy kihívás volt számomra, mivel akár görögök is nézhették a LEN közvetítését. Ügyeltem arra, hogy semleges maradjak, és bevallom, egyszer rezgett a léc. A bírók ellenünk fújtak, Varga Dénes és Vámos Márton végleges kiállításánál bevallom, kellőképpen felhúztam magam" – mondta lapunknak Ambrus, aki a meccs után már boldogan fotózkodott a BL-serleggel.


A kommentátor egyelőre a LEN eseményein dolgozik, akár napi 8 meccset is közvetítve, valamint interjúk készítésével. Ott volt már három Bajnokok Ligája döntőn, sőt, a tavalyi Eb-n is őt hallhattuk a férfiak és a nők találkozóin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség