Létrehozva: 2017.11.14.

Nem csak győzelem: még egy jó hír a fociválogatottól

Búcsúzóul megemberelte magát a sérülésektõl tizedelt magyar csapat.

A magyar labdarúgó-válogatott idei vesszőfutásához méltóan kezdődött a Costa Rica elleni barátságos (és mindkét oldalról erősen tartalékos) meccs. Szerencsére a "sztrájkkal" tüntető szurkolótábor és a feltűnően sok sérült ellenére sem úgy folytatódott!

Már tíz perc múltán le kellett cserélni Pátkai Mátét és Viníciust. Utóbbi sérülését ráadásul véletlenül éppen a harmadik Videoton-játékos, Varga József okozta. Az ő igyekezete is mutatta, hogy a magyar focisták hozzáállása és fegyelmezettsége sokkal jobb volt, mint legutóbb, a luxemburgi égés során. Ez - és főleg Nikolics Nemanja szemfülessége - egygólos győzelmet eredményezett a vb-szereplő közép-amerikaiak jórészt B-sora ellen.

Legalább sikerült valamivel jobb szájízzel zárni ezt a borzasztóan sikerült évet - jó hír, hogy ennek a válogatott szezonnak végre vége.

Jót tett a fejmosás, a játékosok egészen más hozzáállással futballoztak, mint Luxemburg ellen.

A saját közönségünk előtt, egy ilyen stadionban, ilyen hangulatban egészen más volt játszani. Úgy érzem, elértem a fejekhez és a szívekhez. És ami nagyon fontos volt: sikerült újra közelebb hozni a szurkolókat és a csapatot. Természetesen nem kell elájulni, van még bőven javítanivaló a játékunkon, de sokat javított a képen a mai mérkőzés. Tükörbe tudunk nézni, de Luxemburg miatt nyilván nem tiszta a kép. Az évünk nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, de ennek a zárásnak nagyon örülök, mert nagyon fontos volt. Köszönöm a közönség támogatását, és a fiúknak is, hogy akármennyire barátságos meccsen, akármennyire Costa Rica ellen, de odatették magukat, és igyekeztek valamennyire kiköszörülni a csorbát"

- mondta az ezennel leköszönő megbízott szakvezető, Szélesi Zoltán.

Folytatás várhatóan jövő márciusban, már az új belga szövetségi kapitány, Georges Leekens irányításával.

 

Barátságos válogatott mérkőzés

Magyarország-Costa Rica 1-0 (1-0)

Groupama Aréna, 9860 néző. Vezette: Harkam (osztrák)

Magyarország: Dibusz - Bese, Vinícius (Korcsmár, 11.), Kádár, Szabó J. - Ugrai (Stieber, 91.), Pátkai (Nagy Á., 11.), Varga J., Nagy D. (Németh K., 76.) - Nikolics (Márkvárt, 81.) - Priskin (Böde, 59.)

Gólszerző: Nikolics (37.)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló