„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER
Létrehozva: 2017.09.12.

Nagy változás, öten pályázhatnak az úszóelnöki posztra

Gyárfás Tamás végül nem fogadta el a jelölést, ahogyan Sárdi Ákos sem. Szakmai alelnök Darnyi Tamásból vagy Turi Györgybõl lehet.

A Nemzeti Sport információja szerint öten szállnak majd harcba a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáért. A küldöttek szeptember 24-én választanak új vezetőt.

Ha igaz a hír, akkor Wladár Sándor és Czene Attila korábbi olimpiai bajnok úszók mellett Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetője és Tóth István, a szentendrei úszóklub elnöke vállalja a jelölést. Mellettük még Horváth Gergő Domonkos is elindul az elnökválasztáson.

Jelölést kapott még Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség korábbi elnöke és Sárdi Ákos, a székesfehérváriak vezetőedzője is, ám azt egyikük sem fogadta el.

Szakmai alelnökké Darnyi Tamást, a négyszeres olimpiai bajnok úszót vagy Turi Györgyöt, a Kőbánya SC vezetőedzőjét választhatják – de az is benne van, hogy végül két szakmai alelnöke lesz a későbbiekben a szövetségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Magyar Péter uszítására támadtak rá az erőszakos tüntetők a Hír TV stábjára

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár

OLDALVONAL

Lefotóztuk, Szoboszlai Dominik különleges ékszerekkel jelent meg