Létrehozva: 2019.01.11.

Nagy László jövője a tét

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából nagyon fontos lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott számára a csütörtökön elrajtolt világbajnokság. A világklasszis Nagy Lászlónak pedig a pályafutása folytatása múlhat egy esetleges jó szereplésen.

A magyar férfi kézilabda-válogatott ma, 18 órától Argentína ellen kezdi meg szereplését a dán-német közös rendezésű világbajnokságon. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elmondta, hogy az első hét hely valamelyikének megszerzése a cél a tornán. Ezzel biztosan ott lehetne az olimpiai kvalifikációs tornán a magyar csapat, amely legutóbb 2012-ben szerepelt az ötkarikás játékon.

Nagy László büszkén viseli a címeres mezt

Az utóbbi napokban a válogatott legnagyobb sztárja, a 37 esztendős Nagy László elmondta, hogy elképzelhető, hogy a szezon végén visszavonul. Egy lehetséges olimpiai szereplés reménye azonban meghosszabbíthatja a pályafutását.

"Másfél éve visszavonultam a válogatottságtól, aztán tavaly tavasszal reaktivált a szövetség, és én szívesen segítettem a szlovénok elleni vébéselejtezőben. Titkon már akkor gondoltam, hogy a világbajnokságon is lehet szerepem, így is lesz. A két kapitány megkért, legyek a kerettel, és ha kell, a csapatban, amire igent mondtam."

Az utóbbi hetekben egyéni edzéseket végeztem, testben és lélekben is felkészültem. Büszkén fogom viselni a magyar mezt, ha erre megkér a Csoknyai, Matics kettős

– mondta el Nagy László, a válogatott keddi sajtótájékoztatóján.

Nagy is ott van a csapattal a vb-n

Nagy elutazott a nemzeti csapattal Koppenhágába, de vélhetően a torna első mérkőzésein még nem lesz ott a keretben, később majd becserélheti a két szövetségi kapitány a rutinos jobbátlövőt. A 201-szeres válogatott játékos segítségével reálisnak tűnik a megfogalmazott cél. Tokióban pedig még utoljára, Nagy László vezetheti a mieinket.

Bárcsak már Tokióról beszélhetnénk… Erre térjünk vissza akkor, ha eljött az ideje

– mondta el Nagy a Népszavának arról, hogy vállalna-e a  játékot az olimpián egy esetleges kijutás esetén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát