Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.12.

Nagy átalakulás várható a Fradinál

Jelentõs jövés-menés lehet a Ferencvárosnál a nyári szünetben. Jön a nagytakarítás?

A Ferencváros labdarúgócsapata a harmadik helyen áll az NB I-ben, ráfér tehát az erősítés Thomas Doll együttesére a következő évad kihívásai előtt.

A jövőt illetően vannak tervek, már tárgyalásban állunk játékosokkal

Mint ismert, a téli átigazolási időszakban hét játékost is igazoltak a zöld-fehérek: Amadou Moutari, Bognár István, Botka Endre, Holczer Ádám, Janek Sternberg, Julian Koch és Kleinheisler László is Fradi-mezt húzott. A nyári transzferidőszakban is hasonló lehet majd ez a szám.

Úgy érzem, hogy a télhez hasonlóan nagyobb mozgás lesz

- folytatta Máté Csaba

A következő évadban szinte biztosan az Európa-ligában indul a Fradi, amelynek selejtezői már július elején megkezdődnek. A fővárosiak felkészülése június 11-én kezdődik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval