Létrehozva: 2017.05.11.

Nagy a titkolózás, drogozott a magyar sztár?

Tiltott szerrõl szólnak a hivatalos közlemények, de dopping helyett kábítószert használhatott.

"Féléves eltiltást kapott Sofron István doppingvétségért. A válogatott sportolótól még január elején vettek mintát a Magyar Antidopping Csoport szakemberei és abból az derült ki, hogy tiltott szert fogyasztott"

- ezzel a közleményével ismerte el először a Magyar Jégkorong Szövetség, hogy február közepén a válogatott sztárja bukott le. Eddig csak következtethettünk a kilétére, abból, hogy éppen akkor került ki a Fehérvár AV19 keretéből, amikor a Magyar Antidopping-csoport tiltott szerre bukkant egy játékos szervezetében.

De nem elég, hogy a doppingvétségen ért sportoló személyéről eddig csak találgatni lehetett! Az máig nem derült ki, hogy mi volt az a sokat emlegetett, de valamiért meg nem nevezett "tiltott szer". A Blikk információja szerint marihuánával bukott le Sofron.

A klubhoz közel állók számára az is tudott, hogy marihuánafogyasztással bukott le. Ezt többen megerősítették már

- mondta a neve elhallgatását kérő informátor.

A február óta jegelt Sofron egyébként alig egy hónap múlva már edzhet a társaival, augusztus közepétől pedig újra versenyszerűen jégkorongozhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség