Létrehozva: 2018.05.17.

Mindenkit meglepett Buffon: nem a visszavonulását jelentette be

Mégsem vonul vissza a veterán kapuslegenda? Csak annyi biztos, hogy egy korszak véget ér.

Sajtótájékoztatón jelentette be Gianluigi Buffon, hogy a Verona elleni szezonzáró olasz bajnoki mérkőzésen, szombaton védi utoljára a Juventus kapuját. A 40 éves világklasszis kapus szavaiból ugyanakkor - meglepetésre - kiderült: egyáltalán nem biztos, hogy vissza is vonul a profi labdarúgástól.

 

Egy hihetetlen utazás végéhez értem, amelyet olyan emberekkel oszthattam meg, akik szeretnek engem. Ezért is igyekeztem mindig a legjobbamat nyújtani. Szombaton az utolsó mérkőzésemet játszom a Juventus mezében

- jelentette be többek között Buffon.

Minden idők egyik legjobb labdarúgókapusa hangsúlyozta: annak idején a Juve tehetségként igazolta le, és csakis a klubnak, az ott tanult mentalitásnak köszönheti, hogy itt igazi bajnokká vált.

Örökké hálás leszek a Juvénak. Egyelőre nem tudom, mihez kezdek. Néhány napja még biztos voltam benne, hogy visszavonulok, de kaptam néhány átgondolandó ajánlatot. A következő héten döntök a jövőmről

– nyilatkozta Buffon, akit 2001-ben több mint 50 millió euróért szerződtette a Juventus a Parmától - ennél többet azóta sem fizettek kapusért.

A sajtótájékoztatót egyébként Andrea Agnelli, a Juve elnöke kezdte, de jelen volt több csapattársa is. Agnelli sokáig méltatta Buffon eredményeit és emberi nagyságát. Külön kitért arra is, hogy 2006-ban friss világbajnokként, a legnagyobb klubok hívása ellenére a másodosztályban is hű maradt a torinói klubhoz. Ezután a klubvezető bejelentette, hogy ősztől már a jelenlegi cserekapus, a lengyel Wojciech Szczesny védi a Juventus kapuját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval