Létrehozva: 2020.12.24.

Mindenki megdöbbent, ezt mondta élő adásban az NB I-es edző

A szerb Predrag Rogan szerdán távozott az Újpest FC vezetőedzői posztjáról, utódja a német Michael Oenning lett.

Az Újpest vezetőedzője, a szerb Predrag Rogan szerdán, a Zalaegerszeg 3-2-es legyőzése után az M4 Sport élő adásában jelentette be, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a fővárosi lila-fehérek kispadján.

Riporteri kérdésre Rogan úgy fogalmazott, a vezetőséget kellene megkérdezni távozása okairól.

„Ez volt az utolsó mérkőzés számomra, ma este lezárul az együttműködésem az Újpest FC-vel. Nagyon nagy megtiszteltetés volt ebben a klubban dolgozni. Mindenkinek köszönettel tartozom, a játékosoknak, a szakmai stábnak, a vezetőségnek az együttműködésért, és mindenkinek, aki hozzásegített ehhez az eredményhez”

– nyilatkozta Rogan.

Predrag Rogan (középen) fél év után távozik a lila-fehérektől
Fotó: MTI

A szerb tréner emlékeztetett, hogy harmadik alkalommal dolgozhatott Újpesten, és amikor június elején, hét fordulóval az előző idény vége előtt kinevezték, a csapat nagyon rosszul állt a tabellán, de egy nagyon sikeres időszak után a középmezőnyben zárt.

„Büszke vagyok arra, amit sikerült elérni, most azonban eljött a váltás és a pihenés ideje. Természetesen a vezetőséget kell megkérdezni a döntés okáról”

– szögezte le.

Rogan végül úgy vélekedett, a nagyon nehéz koronavírusos idők után kezd magára találni a csapat, amely szerinte jövőre kiléphet az európai kupaporondra, mert játékoskerete erőssége alapján ott a helye.

A szerb tréner 23 bajnoki mérkőzésen irányította az Újpestet, amely kilenc győzelem mellett hatszor döntetlent játszott, nyolc alkalommal pedig kikapott ebben az időszakban.

Az Újpest FC honlapjának szerda esti közleménye szerint a klub vezetősége és tulajdonosa az elmúlt hónapok teljesítményét figyelembe véve döntött úgy, hogy szerződést bont a vezetőedzővel. Januárjától a német Michael Oenning irányítja a csapatot, másodedzője Gál István lesz – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség