Létrehozva: 2015.07.08.

Minden klubnál csőd követi a magyar edző kinevezését

Évek alatt a nehéz anyagi helyzetû csapatok specialistájává vált a korábbi focista. Rettegj, ha Miriuta Lászlót kinevezik kedvenc csapatod edzõjének!

Szerző Szabó Bence

A digisport.ro értesülései szerint áll a bál a román Tg. Mures csapatánál. A csapat anyagi nehézségekkel küzd, edzőjük távozott. Új kiszemeltjük a vezetőedzői posztra pedig nem más, mint a magyar Miriuta László. Nem lenne meglepő választás a szakember, hiszen az elmúlt években mindig csődközeli csapatokat vezetett.

Az egész 2013 végén kezdődött, amikor Miriutát kinevezték a nagy múltú román együttes, a CFR Cluj (Kolozsvár) élére. A csapat a következő év elejére anyagi gondba került. Tartozásaik miatt a román szövetség levont tőlük 24 pontot, emiatt az utolsó helyre kerültek. A legjobb játékosok távoztak, akárcsak a magyar szakember, akinek a Győri ETO nyújtott mentőövet.

Győrben nagy terveket szövögettek, télen jelentősen megerősítették a keretet, a cél a dobogó volt. Aztán nem sokkal a bajnokság tavaszi folytatása után kitört a Quaestor-botrány. A csapat mögött álló vállalat csalásai miatt a klub is csődbe ment, csak az NB III-ban folytathatja. Miriuta a szezon végéig maradt, majd a keret nagy részével együtt távozott az egyesülettől.

Azóta a szakember munkanélküli, a neve felmerült magyarországi és romániai kluboknál is. Itt kerül képbe a Tg. Mures csapata, mely tavaly ezüstérmes volt a román bajnokságban. Csakhogy a marosvásárhelyieket illegális finanszírozással vádolják. A korrupcióellenes ügyosztály ráadásul zárolta a klub számláját, amely így fizetésképtelen lett.

Edzőjük elmenekült, legjobb játékosaik szintén csapatot készülnek váltani. Teljes a káosz. A helyzet minden bizonnyal ismerős lehet Miriutának. A kérdés csak az, elvállalná-e, hogy ismét egy ilyen csapatot vezessen?

Szerző Szabó Bence

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját