Létrehozva: 2021.10.16.

Mi lesz most? Pengeélen táncol Dárdai a Herthánál

Edzőként már a 175. Bundesliga-meccsén vezényli Frankfurtban a Hertha focistáit Dárdai Pál. Az eredménytől függhet, lesz-e 176. is.

A német sportsajtóban megjelent esélylatolgatások szerint a Bundesliga-edzők közül leginkább Dárdai Pált fenyegeti a kirúgás. Az eddigi hét fordulóban csak az utolsó és az utolsó előtti helyezett újoncokat (Fürth, Bochum) győzte le a Hertha, a másik öt meccsét elvesztette, ráadásul az egész mezőnyben a legtöbb (20) gólt kapta. A sérülések sújtotta berlini csapatnak az egyetlen hellyel előtte álló, de két hónapja veretlen Eintracht Frankfurt vendégeként (szombat, 15.30) kellene sikert aratnia ahhoz, hogy a magyar tréner nyugodtabban dolgozhasson.

Edzőként a 175. Bundesliga-meccse lesz a frankfurti
Fotó: AFP

„Aki ismer, tudja, hogy Pál minden nap feltöltődve és motiváltan jön edzést tartani”

– jelezte Dárdai, hogy minden nehézség ellenére esze ágában sincs föladnia imádott klubjánál a munkát.

Fredi Bobic sportigazgató kiállt korábbi csapattársa mellett, de ha a válogatott vb-selejtezők szünete után is folytatódik a csapat vesszőfutása, újra felerősödhetnek az edzőváltást követelő hangok.

„Ha minden nap csak azt hajtogatod a feleségednek, hogy minden rendben, akkor előbb-utóbb hideg levest kapsz”

– utalt arra, hogy a klubon belül érzékelhető feszültségek természetesek (előfordultak a sajtóban történt üzengetések, sőt egy edzésen majdnem nekiment sztárja, Kevin-Prince Boateng).

Kiárusítást tartottak

Dárdai főnöke talán azért is az átlagnál türelmesebb, mert jól tudja: az átigazolási szezon végén a tervezett erősítés helyett jócskán gyengült a Hertha kerete – 23 millió eurós (8,3 milliárd forint) nyereséggel zárták a nyári adásvételeket.

„Pár hete egy teljesen új csapatunk van”

– mondta erről Dárdai Pál, akinek a munkáját mindemellett óriási sérüléshullám is nehezíti.

Magyar csúcstalálkozó a stadionavatón

Négy válogatott focistánk találkozik az SC Freiburg–RB Leipzig meccsen (szombat, 15.30, tv: Spíler 1). Sallai Rolandék az új, 35 ezres műfüves stadionjukat, az Europa-Park-stadiont avatják a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató lipcseiek ellen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát