Létrehozva: 2016.05.10.

Mez-telenül: újabb magyar focistából lehet celeb

Máté egy lakatlan szigeten Péntek helyett Ádámot játszva keresi Éváját.

A napokban ért véget a futballszezon, még egy hónap van az Európa-bajnokságig, így könnyen magyar foci nélkül maradhatnánk a tévében, de szerencsére nem. A futballistákért szorítani vágyók a VIASAT3 tabukat nélkülöző párkereső realityjében, az Ádám keresi Évát című műsorban találhatnak az átmeneti időre kedvencet maguknak: Madar Mátét.

Elég a mostanában drogbotrányban utazó VV Aurelióra gondolni, és máris látszik, hogy egy tisztességes valóságshow nem lehet meg megyei szinten játszó focista nélkül.

Máté például a Bp. Honvéd nevelése, ahol bár a nagycsapatig nem jutott el a tehetségesnek mondott középhátvéd, azért egy NB III-as bajnoki címet behúzott a pályafutása során a piros-feketékkel. A 26 éves focista manapság a Fejér megyei Tordas csapatában játszik, mellette hobbi szinten modellkedik, és a mixerkedés sem áll távol tőle.

Tavasszal mindössze három meccset hagyott ki csapatában: márciusban két hét alatt két fordulót. Vélhetően ekkor vették fel a műsort, majd április közepén még egyet. Vagyis valóban lehet szurkolni, hogy Máté vajon megtalálta Éváját?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát