OLDALVONAL

Messi, Neymar, Ronaldo: a legnagyobbaknak is keresztbe tesz a válság

Ilyen se volt még, napjaink három legfényesebb futballcsillagának is kérdéses a jövője.
  • Szerző: vav

Korábban ez elképzelhetetlen lett volna: különböző okokból napjaink három legragyogóbb futballcsillagával kapcsolatban is nagy a bizonytalanság a világjárvány okozta kényszerszünetben. Lehet, hogy a válság után is minden marad a régiben, de a jelek egyelőre nem erre utalnak.

Messi hadban áll a Barcánál

A katalánokat 13 éves kora óta szolgáló Lionel Messi mintha örök hűséget fogadott volna, mégsem vennénk mérget a jövőre lejáró szerződése meghosszabbítására. Sőt, egy záradék értelmében állítólag már most nyáron is akadálytalanul távozhat a Barcelonától. Az olasz Internazionaléval kapcsolatos híreket cáfolta, de hogy valami nem stimmel körülötte, jelzi: a 32 éves argentin klasszis összerúgta a port a sportigazgatóval és az elnökkel is.

Teljhatalomra tör a Barcánál?
Fotó: AFP

Messi megtartása azon múlhat, hogy mit sikerül kizsarolnia a maradásáért. Sajtóhírek szerint teljhatalomra tör, a neki tetszőket – például Xavit, Carles Puyolt és Jordi Cruyffot – segítené pozíciókba a szakmai stábban és a klubvezetői irodákban, a csapatba pedig visszakövetelné Neymart. Hat tisztségviselő már belebukott a hatalmi harcokba. Kérdés, hogy a hatszoros aranylabdás tekintélye mire elég a belharcokban.

Neymar már kolonc a PSG-nél?

A nagy hármas közül a 28 éves brazil csatár a leginkább piacképes, ráadásul sosem titkolta, hogy visszavágyik Barcelonába – a csapatba és a városba is. Csakhogy a katalánok nem állnak valami jól anyagilag, már a Camp Nou névhasználati jogát is áruba bocsátották. Egyes hírek szerint hat játékosukat kéne kiárusítaniuk Neymar visszaszerzéséért.

Újra aktuális a régi kérdés: Neymar megy vagy marad?
Fotó: AFP

A katari állam befektetőcégének köszönhetően a francia sztárklub anyagi lehetőségei szinte korlátlanok – lennének, ha az UEFA gazdasági Fair Play-szabályzata nem kötné a kezüket a pénzszórásban. Miután a kiadásaik nem haladhatják meg jelentősen a klub bevételeit (magyarul: csak úgy, burnuszzsebből nem tölthetik fel a kasszát), egyik sztárjuk eladására kényszerülhetnek. Sajtóhírek szerint a 2017 nyarán 222 millióért vett Neymarra már ragasztottak is egy 170 millió eurós (61 milliárd forint) árcédulát...

Ronaldo fizetésébe belerokkanhat a Juve

Az utóbbi évek legmeglepőbb átigazolása volt Cristiano Ronaldóé. A Real Madridtól 2018-ban a Juventushoz szerződött portugál sztár 35 évesen is bombaformában termelte a gólokat a kényszerszünet előtt (utóbbi 17 tétmeccsén 19-szer volt eredményes). Ráadásul a klub részvényeitől a mezeladásokon át a közösségi médiáig sok területen törlesztett az árából. Csakhogy a járvány okozta veszteségek mellett már túl nagy tétel lehet az ő kiugróan magas fizetése.

Higuaínt (balra) és másokat árul a Juve, hogy megtarthassa C. Ronaldót
Fotó: AFP

A Juventus vezetői egyelőre inkább szerződéshosszabbításról beszélnek, de kérdés, hogy a kispadra szorult Gonzalo Higuaín, Miralem Pjanic, Douglas Costa és társaik közül kit sikerül pénzzé tenniük. Ha a nyakukon maradnak, elviselhetetlen teherré válhat Ronaldo évi 31 millió eurós (11 milliárd forint) gázsija. Esetében a David Beckham vezette Inter Miami lehet a következő állomás az amerikai MLS-ben.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?