Létrehozva: 2016.08.26.

Mennyi a jutalom? Örömhírt kaphatnak a riói hősök

Nincs kõbe vésve a legjobb sportolóinknak járó pénzjutalom? Több is leeshet a kormánytól.

Mindenki biztosra veszi, mennyi pénzjutalmat kapnak a riói olimpián sikeres sportolóink. Eszerint még a nyolcadik helyezetteknek is milliók jutnak, míg az aranyérmesek 35, az ezüstérmesek 25, a bronzérmesek pedig 20 millióval gazdagodnak. Vagy mégsem?

Elképzelhető, hogy ennél is többet kaszálhatnak olimpikonjaink. A Syma-csarnokbeli fogadásukon Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter azzal zárta a köszöntő beszédét, hogy kész javaslatokkal megy a kormányülésre a sportolók honorálását és járadékát illetően.

Miután a MOB kommunikációs igazgatója, Siklós Erik átvette tőle a szót, le is csapott a magas labdára:

"Higher, higher and higher!" (azaz: "Magasabbra, magasabbra, magasabbra!") - mondta, hangsúlyozva, hogy a fenti, sajtóértesülésből származó összegek talán még nincsenek kőbe vésve, így aztán "jó döntést kíván" a kormánynak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség