Létrehozva: 2020.06.19.

Megvan a döntés, négy magyar csapatnak is lehet szurkolni a Bajnokok Ligájában

A 2019-es bajnokcsapatok, vagyis a férfiaknál a Telekom Veszprém, a nőknél a Győri Audi ETO KC helye már eddig is biztos volt a csoportkörben.

A férfiaknál a Szeged, a nőknél pedig a Ferencváros szabadkártyát kapott a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére – írja az MTI.

A férfiak mezőnyében a főtáblára került a válogatott átlövő, Máthé Dominik norvég klubja, az Elverum is, viszont Szita Zoltán lengyel, Bartók Donát spanyol és Császár Gábor svájci csapata, vagyis a Wisla Plock, az Abanca Ademar León és a Kadetten Schaffhausen nem kapott szabadkártyát.

A Szeged ismét ott lesz a főtáblán
Fotó: MTI

„Sokan talán automatikusnak gondolják a magyar csapatok szabadkártyáit, de fontos tudni, hogy óriási harc, lobbizás folyik ezek elnyeréséért. A versenysorozat jelentősen szűkül, és az elmúlt évek résztvevői közül úgy tűnik, egy klub sem szeretne kimaradni. A jelentkezések mindkét szakágban meghaladták a szabadkártyára kiírt helyek dupláját, még úgy is, hogy az EHF szigorúan szabályozza a megpályázható helyek számát országonként. Így az utolsó pillanatig sem lehettünk biztosak benne, hogy mind az FTC, mind a Szeged ott lehet a BL-rajtnál”

– idézte az MKSZ közleménye Novák András operatív igazgatót.

A férfiaknál és a nőknél egyaránt 16 csapatos BL-főtábla sorsolását július 1-jén tartják.

A BL-csoportkör résztvevői:

férfiak:

--------

PPD Zagreb (horvát), Aalborg HB (dán), Barcelona (spanyol), Paris Saint-Germain (francia), THW Kiel (német), SG Flensburg-Handewitt (német), Telekom Veszprém, Vardar Szkopje (északmacedón), PGE Vive Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), MOL-Pick Szeged, HBC Nantes (francia), RK Celje PL (szlovén), Meskov Brest (fehérorosz), Elverum HB (norvég), Motor Zaporozsja (ukrán)

nők:

----

Team Esbjerg (dán), Odense HB (dán), Metz HB (francia), Borussia Dortmund (német), Győri Audi ETO KC, Buducnost Podgorica (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), SCM Ramnicu Valcea (román), Rosztov-Don (orosz), FTC-Rail Cargo Hungaria, Brest Bretagne (francia), CSZKA Moszkva (orosz), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát), SG BBM Bietigheim (német), CSM Bucuresti (román)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát