Létrehozva: 2018.12.06.

Megtaláltuk Overdose csikóját, íme az új magyar csodaló

A sárga Cirfandli még csak 3 éves, de máris sikert sikerre halmoz. Már Milánóban is bizonyított!

Kincsem és Overdose utódjaként emlegetik a hároméves sárga mént, Cirfandlit. Az Overdose apaságú versenyló csak a nyáron került a kiváló idomárhoz, Fézer Róberthez, ám azonnal elképesztő szériába kezdett. Négy futamon indult, abból hármat nagy fölénnyel nyert.

Minden idők egyik legeredményesebb magyar versenylovának, Overdosenak 29 csikója született. Közülük a 3 esztendős Cirfandli teljesen átlagos lónak tűnik, tapasztalt idomárja szerint gyerekeket is bármikor felültethetnének a hátára. Amikor odaértünk az Alagi Tréningközpont istállójába, az ismeretlen hangok hallatára felemelte a fejét, érdeklődött. Fézer Róbert, a sárga mén idomárja egyből mellénk lépett, hogy elmondja, miben rejlik Cirfandli sikere.

„Amikor hozzám került, már futott versenyben, tudtam, hogy mire képes, és eszerint próbáltam tovább menedzselni. Egy hónapot foglalkoztam vele, majd amolyan kísérletképp elindítottam egy versenyen a Kincsem Parkban. Tizenkét hosszas, könnyű győzelmet aratott, nagyon sokat javult. A következő futásán már jóval előkelőbb versenytársak között vágtatott elsőként a célba. A harmadik győzelmét is zsinórban hozta, pedig az a pálya már nem tetszett neki annyira” – büszkélkedett a %RIPOST%-nak Fézer.

Imádja a női lovasokat

Cirfandlit mindig egy nagyon tehetséges női zsoké, Gárdonyi Fruzsina készíti fel a versenyekre. Ez nem véletlen, hiszen a hókás mén idomárja szerint imádja a női kezet, és bár egy kicsit erőszakos, folyton siet, nagyon egymásra találtak Fruzsinával. A ló már a következő szezonra készül, így ottjártunkkor Fruzsina ismét nyeregbe pattant. Bár az eső áztatta, mély pályát idomárja szerint kifejezetten nem szereti, nagy kedvvel galoppozott. Fézer meg is jegyezte, hogy imád menni, igazi karrierista típus, a többi lóval egyáltalán nem törődik, csak a versenyre koncentrál.

Milánóban mindenkit meglepett

Az Ungaro Racing Kft. csodalova november 10-én állt starthoz Milánóban, egy olyan versenyen, ahol a legjobb telivérek mérik össze erejüket. Cirfandlit előzetesen az esélytelenek közé sorolták, és a fogadók is hanyagolták. A pálya állapota sem szólt mellette, hiszen akkor már napokon át ömlött az eső Milánóban, a lovak óriási sárban versenyeztek. Épp ezért volt meglepetés, hogy Overdose csikója végül harmadikként futott be. Így aki mégis rá fogadott, bizony szép kis nyereményt tehetett zsebre a futam után!

Rossz szokásával kiborítja az idomárját

Bár a tréningpályán csak Cifriként emlegetett hároméves valóban az istálló kedvence, a tulajdonos Kovács György és a patkolókovácsok is ódákat zengenek róla, egy rossz szokása mégis van. Ahelyett, hogy aludna, minden éjjel széttúrja a trágyát a boxában, folyamatosan kapar a patájával, így reggelre óriási a felfordulás. Emiatt persze senki sem haragszik a csodacsődörre, ami jövőre Németországban is starthoz áll, és aminek az értéke már elérheti a 32,5 millió forintnak megfelelő összeget.

 

Bár a Kincsem Parkban futó telivérek közül soknak van különös neve, az Overdose csikó ebben is az élen jár. A cirfandli ugyanis egy fehérborszőlő-fajta, ami egyes források szerint Ausztriából ered. Bár azt, hogy a hároméves mén miért kapta ezt a nevet, nem tudjuk, az biztos, hogy mindenki megjegyzi már első hallásra is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát