Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.15.

Megszólalt a legenda, súlyos sportszerűtlenség a vízilabdában

Kemény Dénes szerint világbajnokok lehetnek a magyarok, de a korábbi kapitány a szerbekrõl is elmondta a véleményét.

Hét újdonsült BL-győztessel és öt világbajnokkal kezdi meg ma a magyar férfi vízilabda-válogatott a kvangdzsui vébét. Az Új-Zéland elleni nyitómeccsen ott lesz Kemény Dénes is, aki kapitányként egyszer szerzett aranyat a csapattal, és a szövetség elnökeként is ünnepelhetett címet. Most a szívére hallgatva azt mondja, idén is összejöhet a siker. Azt is tudja, kik lesznek a legnagyobb ellenfelek.

"Benne van a siker a fiúkban, de ehhez nagyon kemény horvát és olasz csapatot kell legyőzni. Ez a három együttes érhet oda a végére" – mondta lapunknak Kemény, aki szándékosan nem emelte ki az esélyesek között Szerbiát.


Déli szomszédaink ugyanis otthon hagyták hét legerősebb játékosukat. Õk júniusban egyedüliként kijutottak a jövő évi olimpiára, a kapitányuk pedig úgy döntött, nyáron pihenjenek a kulcsemberek. Kemény Dénesnek erről is megvan a véleménye.

"Inkorrekt húzásnak tartom ezt a szerbektől, olimpia előtt egy kvalifikációs világbajnokságon nem illik ilyet csinálni. Nem beszélve arról, hogy hazai pályán jutottak ki a Világligában az olimpiára, egy olyan tornáról, ahová másokkal ellentétben nekik házigazdaként selejtezniük sem kellett."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval