Létrehozva: 2018.03.06.

Meglepő kijelentés, edzőváltás lesz az NB I-es focicsapatnál

A Vasas többségi tulajdonosa biztos a dologban. Azt még nem tudja, mikor jelentik ezt be hivatalosan is.

Meg vannak számlálva a napjai Michael Oenningnek a Vasasnál. Legalábbis a labdarúgó NB I-ben szereplő klub többségi tulajdonosa erre utalt legutóbbi nyilatkozatában.

Hétvégén megint kikapott a bajnokságban a Vasas, amely október óta nem tudott nyerni az NB I-ben. Az angyalföldi csapat visszacsúszott a tabella utolsó előtti helyére, nem csoda, hogy hatalmas a csalódottság a klubon belül.

„Hónapok óta nem nyertünk, ez talán az önbizalmunkon látszik a leginkább. Miután az utolsó előtti helyre csúsztunk vissza, a mostani idényben nem lehet más a célunk, mint kiharcolni a bennmaradást. Mivel a szezont az Európa-liga selejtezőjében kezdtük, elég szomorú, hogy most erről kell beszélnünk” mondta a Nemzeti Sportnak a csapat egyik tehetséges játékosa, Vida Máté.

A Vasas FC ügyvezetője, Vancsa Miklós nem akart beszélni az esetleges edzőváltásról, csak annyit mondott, megvan a maga véleménye, de az most csak másodlagos ebben a helyzetben.

A klub többségi tulajdonosa, Jámbor János már nem volt ennyire visszafogott, amikor Oenning jövője került szóba.

„A Vasasnál biztosan lesz edzőváltás, mint ahogy a többi klubnál is – mondta Jámbor. – Hogy mikor, azt még nem tudjuk, de ha kiderül, feltesszük a Vasas honlapjára.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló