Létrehozva: 2019.02.22.

Meglepő kiáltás, erre nem számított a magyar focista

Magyar játékosok nélkül állt fel a Kisvárda a Ferencváros otthonában, a labdarúgó Magyar Kupa szerdai mérkõzésén.

A szabolcsiak kezdőjében három ukrán mellett két-két szerb, brazil, görög és román játékos kapott helyett. Az 59. percben lépett pályára Gosztonyi András a vendégeknél, majd az egyik jelenetnél, a – gyere már, hé – felkiáltással szólt csapattársainak. Ekkor talán a 28 éves labdarúgó sem sejtette, hogy ezt vélhetően senki sem értette meg, a szünetben csereként beálló Kovácsréti Márk kivételével.

Dajka Lászlót, a Kisvárda vezetőedzőjét a sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy tudatosan állt-e fel tizenegy idegenlégióssal az együttese.

Nem, ez teljesen véletlen volt. Kerestük, hogy kit kell pihentetni, nem volt benne szándékosság. Láttam olyan játékosokat, akikre lehet számítani a későbbiekben

- mondta el Dajka László.

A mérkőzés góljai:

A nyolcaddöntő első felvonását Davide Lanzafame és Böde Dániel góljaival 2-0-ra nyerte meg a Ferencváros, amely hét magyarral a kezdőjében futott ki a gyepre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Nagy bajba kerültek a pápai gólyák, azonnali intézkedést követelt a helyzet

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda