Létrehozva: 2018.11.07.

Meglepő, erre még Böde Dániel sem számított

A Fradi sztárja Marco Rossi irányítása alatt elõször került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

Böde Dániel remek formában van, visszaküzdötte magát a Ferencváros kezdőcsapatába, a Diósgyőr ellen pedig három gólt szerzett. A jó teljesítmény nem is maradt eredmény nélkül, újra ott van a nemzeti csapat keretében a 32 éves csatár.

Megmondom őszintén, meg se fordult a fejemben a válogatott. Sok dolgom van itt, hiszen egyelőre a Ferencvárosban sem vagyok stabil kezdő, bármikor ismét a padon találhatom magam.

Ettől persze még nagyon is örülök a meghívónak, és teszem majd a dolgomat a válogatottban is, ahogy mindig

– nyilatkozta Böde a klub honlapján.

A labdarúgó legutóbb júniusban, az ausztrálok elleni felkészülési mérkőzésen kapott szerepet a válogatottban. November 15-én az észtek, három nappal később a finnek ellen kaphat szerepet a Nemzetek Ligájában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség