OLDALVONAL

Meglepő döntés az edzőről, ő vezeti tavasszal a Honvédot

Az utóbbi hetekben csak úgy röpködtek a magyar és külföldi jelöltek nevei, aztán...
  • Szerző: vav

Addig találgattak az új vezetőedző személyéről, míg be nem jelentették: tavaszra is Pisont István marad a Budapest Honvéd NB I-es labdarúgócsapatának trénere.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Játékoskora után edzőként is beírta magát a Honvéd történelemkönyvébe
Fotó: honvefc.hu

A kispestiek „legnagyobb királya” 2020 tavaszán Giuseppe Sannino, december elején pedig Bódog Tamás távozása után vette át a posztot megbízott edzőként. Előbb Magyar Kupa-győzelemig vezette a csapatot, a bajnokságban pedig ötödik lett a gárda; második beugrása után pedig, most decemberben négy meccsen hát pontot szerezve stabilizálta a gárdát, amely végül elmozdult a kiesést jelentő helyekről.

„Klubunk vezetése úgy határozott, hogy a 2020/2021-es szezon hátralevő részében is egykori legendás játékosunk irányítja a kispestieket”

- olvasható a klub honlapján.

Az utóbbi napokban a sajtó egy részében Horváth Ferencet, másutt Kuttor Attilát vélték biztos befutónak, sőt a korábbi NB I-es légiós román Eugen Neagoe is nyilatkozott Honvéd-ajánlatról. Korábban kiderült, hogy a vajdasági Topolyai SC-vel sikereket elért Szabó Zoltán előrehaladott tárgyalásokat folytatott a kispestiekkel, a szerbiai magyar szakember azonban két héttel ezelőtt tragikusan fiatalon, 48 évesen elhunyt.

És ezeket olvastad már?