Létrehozva: 2016.10.25.

Megható! Végtagok nélkül sem adja fel a pici sportoló

A doktorok úgy beszéltek róla, mint a legbetegebb gyerek, akit életükben láttak. Fogyatékossága ellenére boldogan éli a napjait.

Első születésnapja után négy nappal veszítette el a végtagjait Marshall Janson súlyos agyhártyagyulladás miatt. A kisfiú azonban nem tört meg, előbb teljesítették az egyik álmát, most pedig elkezdett sportolni.

Májusban a Tottenham Hotspur–Southampton angol labdarúgó-mérkőzés szünetében kísérték be a pályára a kisfiút, aki együtt melegíthetett be a cserejátékosokkal (Janson kedvenc játékosa Harry Kane, aki a Tottenhamben játszik, tavaly ő lett a Premier League gólkirálya).

A nyolcéves kisfiú nem csak a fociért rajong, elkezdett aktívan dzsiu-dzsicuzni is. Manchesterben találkozhatott Michael Bisping bajnokkal, mi több, a ringbe is bemehetett, ahol tízezer néző előtt mutathatta meg az edzésen megtanult mozdulatokat.  

Az emberek azt mondogatják, hogy biztos nehéz nekem. Nem könnyű a helyzet, de ő boldog, én pedig nagyon büszke vagyok rá

– mondta Janson édesapja arról, hogy mennyire komplikált az életük kisfia fogyatékossága miatt.

Négy nappal az első születésnapja után vitték kórházba Jansont, agyhártyagyulladása volt. Az orvosok órákig harcoltak az életéért, sikerrel, de ennek ára volt: le kellett vágniuk mind a két kezét és lábát. Azt mondták, hogy nála betegebb gyermekkel még nem volt dolguk életük során.

Szerencsére az agya nem sérült meg Janosnnak, a látásával és a hallásával sincs probléma. Az új lábprotézisek beszerzése annál nagyobb nehézséget jelent, egymillió fontba kerül majd egy pár megvásárlása.

„Marshall igazi inspiráció. Hajlamosan vagyunk azt mondani, hogy vannak dolgok az életben, amit nem tudunk megcsinálni különböző okok miatt, de ránéz az embere Marshallra, és újragondolja mindezt”ezt már Peter Maher mondta, aki ott dolgozik, ahol a kisfiú edz. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát