Létrehozva: 2018.03.09.

Megható szerelmi vallomással állt elő Kapás Boglárka

Óriási segítséget kap párjától az olimpiai bronzérmes úszó. A medencén kívül is motiválják egymást.

A szerelem segíti Kapás Boglárkát abban, hogy minél jobb eredményeket érjen el a medencében, és a medencén kívül. Az UTE kiváló úszója most megható szerelmi vallomással rukkolt ki.

Bogi és Telegdy Ádám már több mint egy éve vannak együtt, először egy erdélyi nyaralás során posztoltak közös fotót az Instagramon. Az sem jelent problémát nekik, hogy nem egy klubban szerepelnek.

„Nap mint nap megbeszéljük az edzéseken történteket, hogy kinek hogyan ment. Nagyon sokat segít, ha valakivel megoszthatom a gondolatai­mat, s olyan ember áll mellettem, aki megérti, ha éppen fáradt vagyok. Óriási segítség vagyunk egymásnak”idézi a Blikk Kapást, aki ritkán szokott beszélni a magánéletéről.

 

Kapas Boglarka (@boglarkapas) által megosztott bejegyzés,

„Sokat számít, hogy úszók vagyunk, mindkettőnknek ugyanúgy néz ki a napja. Átbeszéljük a problémákat és a jó dolgokat az edzésekkel kapcsolatban. Hasonlóak a cél­jaink az egyetemen is, motiváljuk a másikat, hiszen mindketten pszichológiát tanulunk” – tette hozzá Telegdy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda