OLDALVONAL

Megfejtettük, ezt a szót üzente Szalai Ádám a gólja után

Jelnyelven mutatta ki az érzelmeit a finnek ellen eredményes magyar csatár.
  • Szerző: vav

Nem csak harcos, remek játékával és a góljával alakított nagyot a finnek ellen a magyar válogatott középcsatára. Szalai Ádám emberségből is jelesre vizsgázott.

A német labdarúgó a Bundesligában szereplő Hoffenheim magyar légiósa már a magyar-finn Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt szép gesztust gyakorolt. A válogatott kezdőcsapatának tagjai a hideg novemberi estében melegítőfelsőben sorakoztak föl a himnuszok meghallgatásához, de az immár 52-szeres válogatott csatár inkább ráadta azt az előtte didergő játékoskísérő kisfiúra.

A 29. percben lőtt gólja után aztán Szalai nem csak egy szívet formázott a kezeivel, hanem mindkét karját a magasba tartva, jelnyelven is üzent valamit. Az elsősorban siketek használta nyelvben ez a legismertebb szó, jelentése: „szeretlek”.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

AdamSzalai (@adaam_s_) által megosztott bejegyzés,

 

 

Gólomat az Ezüstcipő alapítványnak ajánlom, ahol hallássérült gyerekeket tanítanak focizni

– árulta el a csupa szív focista a különleges gólöröm hátterét a közösségi oldalain.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

AdamSzalai (@adaam_s_) által megosztott bejegyzés,

 

 

Hétfőn aztán már a Bethesda Gyermekkórházban járt Szalai, ahol átadták alapítványa (Játékidő Alapítvány) hárommillió forint értékű adományait. Köztük hat speciális futóbabakocsit, amelyek segítségével az orvosok, dolgozók rendszeresen futhatnak azokkal a sokszor mozgásképtelen gyermekekkel, akik a kórház égési, rehabilitációs és neurológiai osztályán gyógyulnak.