Létrehozva: 2018.05.16.

Már nem is cáfolják, válogatott játékost vesz a Fradi

A bajnok alapembere 20 év után hagyja el Veszprémet. Elõtte még egy fontos csata vár rá.

Húsz év után elhagyja a Veszprém férfi kézilabda-csapatát Schuch Timuzsin. A válogatott játékos a pletykák szerint az alapos erősítésre készülő Ferencvárost választja. Schuch az SzPress Hírszolgálatnak nem cáfolta ezt a pletykát, igaz nem is erősítette meg. A hétvégéi bajnoki döntő után tehát biztosan bejelentik a Fradinál a beállós érkezését.

"Nehéz szívvel távozom, mert ez a csapat volt gyerekfejjel az álmom, ifi koromtól kezdve a tanulóműhelyem, felnőtté válva pedig az a klub, ahonnan bekerültem a válogatottba, amelynek soraiban olimpiai negyedik helyezett lehettem. Remélem, hogy a szurkolóknak és a játékostársaimnak is éppen annyira fogok hiányozni, mint ők nekem"

- nyilatkozta _Schuch.

A veszprémiek vasárnap négygólos hátrányból fogadják hazai pályán a szegedet a bajnoki döntő második meccsén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség